A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehet legjobb szolgáltatások nyújtásában. Az OK megnyomásával elfogadod a cookie kezelés szabályait.

Besztercei diákok látogatása

 

Iskolánkból tavaly a „Határtalanul” program keretében az akkori 7.a osztály teljes létszámmal Besztercén vendégeskedett az Andrei Mureșanu Főgimnázium magyar tagozatos diákjainál. A vendéglátó családok kedvessége és az érdekes, színes programok életre szóló élményt nyújtottak a gyermekeknek és kísérőiknek egyaránt.

Alig egy év után, április 16. és 19. között 30 erdélyi diák és 3 pedagógus viszonozta a látogatást. Megható volt látni a gyerekeken a viszontlátás örömét, hiszen sokan már barátként üdvözölték egymást. Több alsóbb évfolyamos diák és családjuk most kapcsolódott a programhoz, de a vendégek és vendéglátóik közötti összhang már az első pillanatokban kialakult. Vass Györgyné, Erika néni hónapok óta folyamatosan egyeztetett a besztercei kollégákkal, és Sléber Tibornéval, Klári nénivel tartalmas, változatos programokat szervezett, hogy a vendégek ugyanolyan boldogan térjenek vissza, mint ahogyan a mi diákjaink jöttek haza.

A besztercei gyerekek megismerték Sopron városát, szívélyes fogadtatásban volt részük a polgármesteri hivatalban, kirándultak a Károly-magaslatra, a fertőrákosi kőfejtőbe, Fraknó várába és Rusztra. A besztercei és soproni gyermekek, családok és pedagógusok közötti barátság tovább mélyült, és reméljük, hogy ennek az ígéretes testvériskolai kapcsolatnak lesz folytatása!

 

 

 

Kiemelt híreink

A beiskolázásról

Kedves szülők!

Szülői tájékoztató az 1. osztályosok beiskolázásáról.

Bővebben...:

Iskola-egészségügy

A Soproni Szociális Intézmény Adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzatával kapcsolatos tájékoztatás, az iskola-egészségügyi tevékenységre vonatkoztatva.

Bővebben...:

Beiskolázási körzetek

Kedves szülők!

Kijelölte a Megyei Kormányhivatal a soproni iskolák beiskolázási körzeteit.

Bővebben...:

Hit- és erkölcstan oktatásról

Az egyházak adatai és az eljárásrend megtalálható honlapunkon.

Bővebben...:

Iskolaérettségi vizsgálat

Tájékoztató a nem magyarországi óvodába járó, leendő elsősök szülei számára. A tájékoztató megtekinthető itt: Tájékoztató

Iskolaorvos, védőnő, pszichológus, iskolai szociális segítő, SZM elnök

Az iskolában dolgozó egészségügyi személyzet elérhetőségei megtalálhatók itt. 

Bővebben...:

Német, angol és informatika képzések

Eljárásrend a felső tagozat német és angol nyelvű emelt óraszámú képzéseire, valamint informatika tehetséggondozásra való bekerülésről és a bennmaradás feltételeiről

Bővebben...:

Adó 1%

Kedves szülők és támogatók!

Az iskola tanulói nevében kérjük Önöket, hogy adójuk 1%-ával támogassák intézményünket!

Bővebben...: